Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó
Bejelentkezés
eletmod-termeszetgyogyaszat

Masszázsok, gyógymasszázsok közti különbség

Omi · 3 hónapja
Sokunkban felmerül a kérdés, hogy mi a különbség a masszőr és gyógymasszőr között. Kezdjük a masszőrrel. A masszőr pár napos tanfolyamtól, a pár hónapos tréningig vesz részt képzésen.

Nemigen kell vizsgáznia, és utána kap pl. egy svédmasszőr bizonyítványt. Nagyon klassz fogásokat tanul meg és egészséges embereket kezel. 

A gyógymasszőr ezzel szemben 1-2 évig tanul. Kórházi gyakorlaton is részt vesz és a hidro és balneo kezeléseket is megtanulja (tangentor, súlyfürdő, szénsavfürdő, iszappakolás), így kórházban és gyógyfürdőkben is dolgozhat. 

A gyógymasszőr betegeket is kezelhet és természetesen ő maga is masszőr, így ő rendelkezik a legmagasabb kompetenciával. Államilag elismert szakvizsgát tesz. 

Ugyanúgy, ahogy a természetgyógyász is. A masszázs területén azok a szakemberek rendelkeznek a legnagyobb tudással, akik nemcsak a nyugati, hanem keleti medicinában is államilag elismert szakvizsgával rendelkeznek. Ez viszonylag ritka, de ez szavatolja, hogy megfelelő képzésben részesült az illető. Ez még nem garantálja azt, hogy maximálisan elégedettek leszünk a masszőrrel, masszőzzel, de ígéretes alapnak minősül. 

Itt elérhető olyan szakember (masszőr és masszőz is), aki ezeknek a kívánalmaknak megfelel és ráadásul kórházi és gyógyfürdői tapasztalattal,  orvosi szaklapokban történő publikációval rendelkezik és nem utolsó sorban több száz ügyfél nyilvános ajánlásával. Ők Budakalászon és a környékén érhetőek el:  www.keresztesattila.hu/masszazs-budakalaszon és www.bodoreniko.hu/masszazs-budakalaszon.

Legyünk mindig nagyon körültekintőek, mielőtt megtaláljuk a megfelelő szakembert, masszőrt, mert kárt is okozhat egészségünkben a nem megfelelő szakember. 



Megjegyzést csak bejelentkezett blogolok tagok írhatnak!
Jeletkezz be a blogodban, vagy készíts te is egy blogot a blogolok.hu-n!
Omi
Nagyon érdekel minden megoldás az életmódon belül, ami természetes megközelítéseket tartalmaz és enyhíti az emberek szenvedését pl. természetgyógyászat, masszázs, pszichológiai megoldások stb.